A ‘Blogolok’ kategória arhívuma
|
dec
09
|
|
Ahogyan azt a fórumon is írtam, pénteken (2007. december 7.) kapott helyet a negyedik Microsoft Academic Tour a Kolozsvári Műszaki Egyetem keretein belül. Minden elismerésem a szervezőknek. Ezúttal a fő hangsúly a webes technológiákon volt, de nem csak! Négy fő témára volt tragolva az egész: LINQ, Cornel Raţ előadásában, majd ezt követően az ASP .NET 3.5 és AJAX Adrian Mureşean közreműködésével. Ez után egy kis szünet, majd jöhetett a Microsoft büszkesége, amit a Macromedia (most Adobe) Flash ellenfelének szán: Silverlight 1.0 és 1.1 (2.0) Ioan Cretz Lazarciuc bemutatásában. A záró előadást Tudor Salomie tálalta: Project Astoria. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
dec
04
|
|
Azt hiszem erre mondják: egyszer megvadulok én … Egy ilyen nap után, amilyen a mai volt, képes vagyok netezni, blogolni, híreket olvasni. Mi is volt ma? Semmi különös, mivel még 51 perce kezdődött a ma. Mi volt tegnap? Nem jutottam gépközelbe (csak hajnalban, mint ma is), így vacsora után, ami ugye 11:30 körül sikerült, nekiálltam blogokat és híreket olvasni, megnézni a levéláradatomat, stb. (mert nem elég nekem a számtalan projekt, amit be kell fejezni:))
Mivel már régebb is végeztem teszteket és olvasgattam a témában, úgy éreztem, lassan elmondok valamit, amit szerintem szinte mindenki tud rólam: egy blogfaló geek vagyok. Nos, a geekségem az különféle tesztektől függően 54%-tól kezdődően 97%-ig ível. Személy szerint úgy érzem, hogy a valós érték az arany középúton ballag valahol. A blogfüggőségem a kép mutatja, egyértelmű.
Te mennyire vagy geek és/vagy blogfüggő?
|
|
dec
01
|
|
Ahogyan azt a fórumban beígértem, téli témába vágó leírások következnek. Kezdésnek egy behavazott effektet mutatok be, amit sokfelé újrahasznosíthatsz: weboldalad téli designra váltásánál, behavazott fejlécnek, képeslapnak, stb. Szükséged lesz néhány grunge stílusú ecsetre is, rengeteg van az interneten. Ha nem találsz, az sem gond, alap ecsetekkel is el lehet készíteni. Jó szórakozást!
Az első lépés, mint máskor is, az új dokumentum létrehozása, bár ez esteben nem számít a háttérszín. Válassz két világoskék színt előtér és háttérszínnek (foreground, background), majd egy vertikális színátmenettel töltsd ki az alap réteget. Ha készen vagy, válaszd a fehért, mint előtérszín és keress egy puha ecsetet. Hozz létre egy új réteget és színezd ki a képed felső részét. Ezt követően válassz egy szétzúzott ecsetet és egy új rétegen próbáld felrojtozni a havat.
Ezt követően hasonló, tört, ecsetekkel próbáld neked megfelelőre formázni a hó lelógó részeit. Ha befejezted a fehérítést, akkor egy új rétegen, készíts egy szétszórt fekete mintát, ugyancsak egy karcos ecsettel. A fekete réteg áttetszőségét állítsd egy alacsony értékre, hogy csak egy kevés árnyékot/piszkosságot adjon a hónak. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
nov
28
|
|

In medias res: szeretem a Vancouver Film School diákjai által készített kis videókat bámulni, több kedvencem is van. Ma viszont valami elképesztő alkotásra bukkantam, úgy kép, mint hanganyag szintjén. Nem szokásom videókat megosztani, eddig nem volt az, de ezt a videót minél több ember meg kell ismerje! Egyszerűen elképesztő, még mindig a külön letöltött soundtracket hallgatom. Mégiscsak, díjnyertes a zenéje, nem csoda ha magával ragad.
Mi a Te véleményed? Hallgatható? 
|
|
nov
28
|
|
A webkettes design elemek leírása elég hosszúra sikerült. Az elöző részekben szó volt a lényeges, nagy elemekeről. A jelen, harmadik és talán befelyező részben az apróságokra próbálom fektetni a hangsúlyt. Mint afféle bevezetés, megragadnám a lehetőséget egy, az elöző leírásokban nem szereplő, nagy elem ecsetelésére. Arról van szó, hogy minden webkettes oldalon megfigyelhetőek az elkülönített részek a tartalmi egységeben is. Reményeim szerint ezt a tulajdonságot tovább boncolva minden említésre érdemes elemet érinteni fogok.
A részek elkülönítése nagyon egyszerű dolog (nak tűnhet): fogok egy oda nem illő háttérszínt, nem találó szövegelemeket és készen is vagyok. Rossz! A lényeg, hogy megtartsuk az oldal áttekinthetőségét, egyszerűségét, vagyis a letisztultságot. Első lépés, hogy különítsük el az állandó navigációs elemeket. Ez álltalában a főmenü. Használjunk a designba találó, de mégis összetéveszthetetlen formákat és színeket, tisztán olvasható betűket az elkészítéshez. Ez azért fontos, hogy tudassuk a böngésző személlyel, hogy: hol van és hová mehet. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
nov
26
|
|
A hasonló címmel olvasható egy bejegyzés Harder oldalán, ugyanis ő adta az ötletet! Ebben a témában már több bejegyzés is van az oldalon, de talán még egyik sem szólított Téged a visszajelzésre. Ez a bejegyzés most nem arról szól, mint a Hogyan blogoljunk, vagy a A webdesignerek hét bűne, hogy csak a legtalálóbbakat említsem. A bejegyzés lényege, hogy mond el mit szeretsz Te, vagy mit szeretnél látni egy blogon, vagy éppen a WebPillangón!
Én is írok egy rövid kritérium listát, miszerint szoktam blogot olvasni, vagy mi az, amitől nyomba elmegy a kedvem. Elsősorban a tartalom az, ami megfog. Nem kell feltétlenül egy olyan témája legyen, ami a favoritomba tartozik, de az írási mód az valami egyedi kell legyen. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
nov
25
|
|
Az első részben szó esett az általános jellemzőkről, az oldal elrendezéséről, méreteiről és a szövegek formálásáról. Ez a rész egy más megközelítésből szemlélteti a webkettes karaktersziszikákat.
Pozitív egyszerűség

Régebb is említettem, hogy az egyszerűség egy etalon a web 2.0 világában. Ezt most mélyebben is elemezném: mit is értek a pozitív egyszerűség alatt. Vegyük alapul a valós életet: ha van egy megoldásra váró feladat és két megoldási lehetőség, melyiket választjuk? Természetesen az egyszerűbb nyeri el a tetszésünk! Így van ez a weben is: a böngészőt nem érdekli, hogy mennyi mindent lehet belemocskolni egy jó, tartalmas, weboldalba. A látogatókat a tartalom érdekli; az, hogy egyszerűen megtalálja, szinte elvárássá vált.
Ha például egy weboldalt teleszúrkálunk mindenféle widgettekkel, annak nem lesz jó vége, mivel a látogató a csicsás dolgokra fog odafigyelni és nem lesz már türelme/ideje az igazi tartalom megtalálására. A hasonló kellemetlenségek elkerülésére több egyszerüsítő módszer is van a gyakorlatban. Egy bevált eljárás, ha eltüntetjük a fő tartalomhoz szorosan nem tartozó elemeket vagy kevesebb figyelemfelkeltést biztosítunk ezeknek az elemeknek. Ugyancsak ide tartoznak a sokak szerint dekorálásnak tartott, úgynevezett webkettes megbélyegzések. Az ikonok, kitűzők és egyébb szemkápráztató elemek fő célja a figyelemfelkeltés: a fontos információra való figyelmeztetés. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
nov
23
|
|
Az előbbi cikkekben (web 2.0 gyorstalpaló, web 2.0 műszaki szemmel) nem került kihangsúlyozásra a webkettes esztétikum. Ebben a bejegyzésben megpróbálom körülírni és megmagyarázni a webkettő grafikai szokásait.
Általános vonások
Szinte minden webkettes weboldalon találhatunk színátmenetet, kontrasztot, letisztultságot, harmadik dimenziót, ikonokat és sok-sok szabadhelyet. Bizonyára sokan megkérdik magukban: mi az új? Talán semmi! Minden esetre, abban gondlom mindenki egyetért, hogy régen nem volt ilyen népes a jól megformált weboldalak tömege. Több dolgonak is köszönhető ez, köztük a jobb eszközöknek, a web fejlődésének, de akár az inspiratív odalaknak is! A következő részben sorraveszem a legfontosabb elemeket. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
nov
21
|
|
Eddig is weboldalak voltak, most is: mi a különbség? Talán sokan vannak ezzel így, de ez nem igaz! Régen is volt online enciklopédia? Régen is volt ennyi ingyenes és mégis okos, jól elkészített internetware? Nem volt, mert nem lehetett elkészíteni, vagy csak nehéz, nagy anyagi hátteret igénylő körlülmények közt.
A nagy változást az is befolyásolta, hogy drasztikusan estek a tárhelyek árai, és ez mellet, hihetetlen mértékben nöttek az internetelérhetőségek és sávszélességek is. Olcsó lett a számítógép: manapság rengeteg számítógép van a világban és a különböző programoknak hála a harmadik világ országaiba is rengeteg csomag érkezik. Nem kell softwaret sem venni (ha nincs rá pénz): minden van ingyen, létezik open source és freeware!
A fizikai változás a szellemi változást is elősegítette, sok jófejű idő és fiatal lelt szórakozást a számítógépes tanulás nyújtotta lehetőségekben. Volt aki grafikázni kezdett, volt aki a PHP és MySQL szépségét találta meg, stb. Így rohamosan fejlődött és fejlődik a technológia, amely megvalósítja a mai webkettes világhálót és, ami már építi a hidat a harmadik generációs web felé (ami valójában már a negyedik, ha az internet kezdeti formáit is vesszük). Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
nov
18
|
|
Mi az a web 2.0? Fura, hogy sokan használják, de mégis csak kevesek azok, akik értik is, amit ez a kifejezés takar. Egészen pontosan senki sem tudja már, hogy mivé lett, az viszont egészen biztos, hogy ebben a blogbejegyzés sorozatban utána próbálok járni és megközelíteni az értelmét. Több szem többet lát alapon, az aktív kommentelést elvárt dolognak tekintem.
Kezdjük is a legelején: két amerikai, Dale Dougherty és Craig Line, alkották meg a fogalmat, amit majd Tim O’Reilly tett népszerűvé. A kezdetekben (2003-2004) éves konferenciák voltak, ahol megpróbálták határozni az új www trendeket. Valójában a webkettő egy forrdalmi előrelépésnek tekinthető, ami arról szól, hogy toljuk ki a határainkat és szocializáljuk a netet. Nem kell sokat törje az ember a fejét, hogyha hasonló oldalakat keres: iGoogle, Flickr, YouTube, stb. Elolvasom a teljes bejegyzést »
|
|
|