Ahogyan azt a fórumon is írtam, pénteken (2007. december 7.) kapott helyet a negyedik Microsoft Academic Tour a Kolozsvári Műszaki Egyetem keretein belül. Minden elismerésem a szervezőknek. Ezúttal a fő hangsúly a webes technológiákon volt, de nem csak! Négy fő témára volt tragolva az egész: LINQ, Cornel Raţ előadásában, majd ezt követően az ASP .NET 3.5 és AJAX Adrian Mureşean közreműködésével. Ez után egy kis szünet, majd jöhetett a Microsoft büszkesége, amit a Macromedia (most Adobe) Flash ellenfelének szán: Silverlight 1.0 és 1.1 (2.0) Ioan Cretz Lazarciuc bemutatásában. A záró előadást Tudor Salomie tálalta: Project Astoria.
Az elkövetkezőkben picivel részletesebben is írok mindenik témáról, de addig is elmondanám, hogy mit kaptam és mit nem. Kezdeném azokkal a dolgokkal, amit kaptam az előadás során: Microsoft Visual Studio 2008, tapasztalat interaktív részvétel által, sok helyben megírt demonstrációs anyagot mutattak be, illetve egy szép kis fejfájást a négy órás előadásegyüttes folytán (ez most rövid volt, van hosszabb is :p). Ami ezútal nem volt az a fánk
Legutóbb finom fánkot és színezett szénsavas üdítőitalokat adtak, hogy ne mondjak neveket.
Az első előadás témája a LINQ volt. Ez egy érdekes új nyelv, amivel pofon egyszerüen nyerhetünk ki adatokat a meglévő MS SQL adatbázisunkból. A szintakszis hasonló az SQLhez, annyi különbséggel, hogy nem SELECT … FROM … WHERE … a felépítés, hanem valamivel logikusabb (?) FROM … WHERE … SELECT … . A lényeg, hogy egyszerüsíti a dolgát a C# (C Sharp) programozóknak, de nem csak. Az adatbázis jobban hajlik az objektum orientált adatbázishoz, mint a relacionálishoz, mivel az objektum példányokat (instance) is az adatbázisban tudod tárolni a LINQkel. Ez az egyik nagy tulajdonsága az állítások szerint, hogy az adat == objektum. Szerintem, ahogyan azt a kódból láttam, a nagy előny, hogy nem kell foglalkozzam a sok adatbáziskezelő osztállyal és azok függvényeivel, a LINQ egyből kiszedi a dolgokat és automatikusan castolja a megfelelő adattípussá az eredményt. A LINQ a webbel főleg az .ASPX oldalak által lép képbe.
A következő bemutatő tárgya éppen az említett dolog miatt az ASP .NET 3.5 és az AJAX. Ezt az egészet a Visual Studio 2008 hozza magával, beleértve a .NET Framework 3.5ös verzióját is, ahonnan, szvsz, a név is jön. A fő előnyei a szerkesztőnek a következők: split view (eddig nem volt), ami viszont nagyon jól meg lett oldva, minden jól látszik, egyszerre frissül a kód és a design nézet is. A kód és a szerkezeti nézet közti váltás is spontán szerű, mivel ott van mindkét a nézet a memóriában (ez viszont már nem jó annak, aki gyengébb gépen szerkeszt). Jól megoldott CSS szerkesztés, már ideje volt a Microsofttól is. Minden esetre, az előadás ugyan arról gyözött meg, mint minden más esetben az ASPs dolgok: fölöslegesen komplikált. Nagyon komplex az AJAXos adatkezelése a JSONnak hála: JavaScript Object Notation. Azt meg kell hagyni, azért érdeksségek is feltüntek, mint példáúl gyönyörű AJAXos beépülő modulok (vagy mi: plug-in eredetileg), illetve megismertem egy használható (!), az IEhez alkalmazott, webdev eszközt is: Nikhil?s Web Developement Helper néven.

Design szempontból a Silverlight hozta az est fénypontját a Microsoft Expression Studio közbenjárulásával. Aminek kifejezetten örülök, hogy élőben is láttam, hogy néz ki egy Silverlight kód a színfalak mögött. A kezdő példa a Halo 3 hivatalos bemutatóoldala volt. Majd egy HD videót nyomatott a bemutató Silverlighttal, illetve pár perc alatt összehozott egy webkettes videólejátszót, ami on-line enkódolt videót egy webkameráról. Elmesélték a műszaki felépítését, egészen a hardware szinten kezdve. Érdekes dolgo történt a verziózással is: nem lesz 1.1es Silverlight, csak 2.0ás, mivel túl sok frissítés lesz benne, hogy viselhesse az 1.1es nevet. Bemutatásra került, másodszor, az Expression Studio, és a XAML nyelv. Hogy ne húzzam az időt, néhány elhangzott szót, technológiát mondanék: RIA, OLR, DLR, LINQ, DOM, WCF. Ezeket mind érti/tartalmazza a Flash rivális. Továbbá képes lejátszani normál videókat is, nem mint a Flash, aminek először FLVbe kell kódolni a dolgokat.
Az Astoria projektről nem tudok sokat mondani, elég kevés jegyzetet készítettem róla, mivel inkább csak példákra volt szorítkozva az egész. Az ADO .NET Data Services technológián alapszik. A lényeg, amit el akar énrni, hogy legyen teljesen külön az adatkinyerés, feldolgozás és grafikai megjelenítés. Érdekes műveleteket mutattak a Northwind Service segítségével. Egyelőre csak jelszómentes MS SQL adatbázisokon működik. Az érdekesség, hogy a HTTP protokolt használva kéri le az adatokat egy XML vagy JSON formájában. Az adatösszefüggést az AJAX, a Silverlight, a mashupok, stb. segítségével éri el. Az adatok arculatát a 2000ben bemutatott REST biztosítja: Representational State Transfer. A dolog szépsége, hogy csupán a HTTP protokolt használva, bárhonnan lekérhetjük az adott MS SQL adatbázis tartalmát. A lekéréseket szűrhetjük is, csak a lekért útvonal végére kell illeszteni, pl.: …/EnAdatom[2]/AlAdat?$top=2$skip5 Ez példáúl a hatodik és hetedik elemet kéri le az EnAdatom mádosik eleme által meghívott aladatok halmazából.
Ezek az ikonok ún. közösségi könyvjelző oldalakra mutatnak, ahol meg lehet osztani másokkal is amit fontosnak találsz.